Spenót főzelék glutén és laktózmentesen
2017. október 31. írta: Ízvilágom

Spenót főzelék glutén és laktózmentesen

Ez a szuper zöldség, rengetegféle vitaminban gazdag, úgy mint például vasban, folsavban, ásványi sókban, B- C vitaminban gazdag zöldségféle. Kiváló az év minden szakában, ha egy kis vitaminpótlásra van szükségünk. 

Éppen ezért teljesen meglepődtem, mikor a Zuram spenótot kért ebédre... vajh' mi lelte a Szentemet? Ő és a vitaminok ugyanis, főképp ha közvetlenül zöldségből, gyümölcsből érkeznek, nem igazán barátok. A kapszula, meg a pezsitabi, az más, az jöhet. Még a végén (jó pár év együtt élés után) kiderül, hogy alkalomadtán azért némi vitamint is hajlandó bevinni a szervezetébe. Mégpedig önként. 

Ezen felbuzdulva, még mielőtt meggondolhatta volna magát, már vettem is elő a fagyasztóból a korábban eltett spenótot, és már gyújtottam is alá a gáznak. Hát, hiszen nem mindennapi dolog az kérem, hogy Ő főzeléket enne, pláne nem spenótot, amit a nagy átlag pont, hogy ki nem állhat mire megéri a felnőtt kort. 

A feltéttel nem vacakoltam sokat, a gyerekkorom feltétjeit tálaltam, főképp mert a főzeléken volt a hangsúly. Kell a vitamin ilyenkor télvíz idején. Legalább is a hőfok, az előkerülő sapkák, sálak, téli kabátok, bizony azt mutatják, hogy már közeleg már, és hamarosan visszasírjuk azt a nyári 40 fokot.

No de térjünk vissza a főzelékre. 

Adag: 2 fő

Ár: 600 Ft

Elkészítési idő: 20 perc 

Hozzávalók:

  • 500 g spenót
  • 1 ek, étkezési keményítő
  • kb. 3 dl laktózmentes tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • virsli vagy tükörtojás

Elkészítés:

Az előkészített spenótot egy lábasban elkezdjük felmelegíteni, majd mikor már a saját levében megpárolódott, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd öntsünk hozzá kb. 2 dl tejet és ezzel forraljuk össze, Amikor már forr és rotyogott kb. 10 percig, akkor adjuk hozzá a maradék hideg tejben elkevert keményítőt, s főzzük sűrűre. Ha nem érezzük elég sűrűnek, nyugodtan lehet pürésíteni a sóskát, azzal is sűrítve a főzelék állagát. 

A virsliket irdaljuk be, majd kevés zsiradékon süssük meg minden oldalukat, a tükörtojásokat szintén süssük meg, s ezekkel tálaljuk a főzeléket.  Igazi pillanatok alatt elkészíthető egészséges ebéd. Már ha a virsli  és a tojás alá kerülő kevéske zsiradékot nem vesszük figyelembe. Azonban én azt gondolom, hogy ennyi zsiradék igenis kell a szervezetnek. Manapság annyi minden közül lehet választani, mindenki választhat a saját szájíze, diétája, ízlése szerint. Szerencsére.

spenot_3.JPGspenot_2.JPGspenot_1.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://izvilagom.blog.hu/api/trackback/id/tr6313120880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása