Húsvéti villám vacsora
2016. március 25. írta: Ízvilágom

Húsvéti villám vacsora

Villám gyors vacsorát szerettem volna, nem volt kedvem pepecselni. Azonban szerettem volna valamit, ami mégis feldobja az asztalt, mégsem kell egész délután a tűzhely mellett állnom.

Emiatt született meg ez a tál, melynek összetevői minden hűtőben megtalálhatóak így tavasszal, húsvét környékén. Nem is oly régen nézegettem különféle étel fotókat, s ebből merítettem az ötletet.

Hozzávalók:

  • 2 főtt tojás (fejenként)
  • 2 virsli (fejenként)
  • 2 szelet sonka
  • pár levél jégsaláta
  • 1 szem retek
  • 5 dkg trappista sajt
  • 5 dkg cheddar sajt
  • 1 paradicsom
  • pici majonéz és szemes bors a díszítéshez

Elkészítés:

 

A tojásokat keményre főzzük, ez nagyjából 8-10 perc. A retket megtisztítjuk, és vékonyra szeleteljük. A virsliket megfőzzük, majd a végüket bevágjuk, hogy úgy nézzen ki, mint egy polip karja. Közben tányérra halmozunk egy adag salátát, két szelet sonkát. Erre helyezzük el a megtisztított főtt tojásokat, melyeknek az egyik felén apró bemetszést végzünk, ahová a retek szeletek kerülnek, mint az egérkék füle. Szemes borssal helyettesítjük az egérkék szemét. A tányér másik felére rakjuk a kis polipokat, melyeknek a szeme, szája kevés majonéz segítségével készül.

A tányér közepére egy egész főtt tojás kerül, egy fél paradicsommal a tetején. A paradicsom belsejét kikaparjuk, és ráhelyezzük a tojásra. Majonéz segítségével megrajzoljuk a gomba pöttyeit.

Kevés sajtot szeletelünk hasábokra, majd rászórjuk a tálra ezt is. Pirítóssal, friss kenyérrel tálaljuk.

 image_33.jpegimage_35.jpegimage_34.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://izvilagom.blog.hu/api/trackback/id/tr638525404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása