Édeskömény saláta
2018. április 23. írta: Ízvilágom

Édeskömény saláta

edeskomeny_salata_2.JPG

Szeretem az édesköményt. Pár évvel korábban a legjobb barátnőm anyukájánál fogyasztottam, s olyannyira megtetszett az íze, hogy azóta elég gyakran készítek belőle ezt - azt. Most épp salátát.

Pusztán csak pár alapanyag kell ehhez a salátához, hiszen ez is amolyan hirtelen ötlettől vezérelt, hűtő ürítő, maradékot felhasználó vacsora volt.

Adag: 2-3 fő

Ár: kb. 700 Ft

Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók:

  • 1 db közepes édeskömény
  • 1 kisebb fej lilahagyma
  • kb. 10-15 dkg eidami sajt (bármilyen keményebb sajt jó hozzá)
  • 15 dkg kockázott bacon
  • 1 kanál citromlé
  • 1 teáskanál ecet
  • 1 púpozott teáskanál cukor
  • ízlés szerint só, bors

Elkészítés:

A bacont egy serpenyőben pirosra sütjük. Közben az édesköményt megmossuk, megszárítjuk, félbe vágjuk majd vékony szeletekre vágjuk. Ugyanezt tesszük a lilahagymával is, a sajtot pedig apró kockákra vágjuk fel, majd egy tálban összekeverjük őket. Kevés borssal, és ízlés szerint sóval megszórjuk, de vigyázzunk mert  a bacon is kellőképp sós. Az ecetet keverjük össze kevés cukorral, valamint egy evőkanál bacon alól vett zsírral, s ezzel az egyveleggel locsoljuk meg a salátát és forgassuk jól össze. Tálaláskor bacon darabokkal kínáljuk.

Gyors, olcsó, egyszerű, finom. Vacsorára épp elegendő.

edeskomeny_salata_4.JPGedeskomeny_salata_5.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://izvilagom.blog.hu/api/trackback/id/tr6013842092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.